A liberalizmus
2024. május 21. írta: Libertas

A liberalizmus

Bár nagyon régi ideológiáról van szó, melynek története az ókori Rómába vezethető vissza, hiszen a szabadság istennője Libertas számára már Krisztus előtt 214-ben emeltek szobrot az örök városban (mégpedig az Aventini halmon) és az ősi érméken is megjelent Libertas arcképe (lásd leni kép), a mai értelemben csak a 19. században kezdték el használni a liberális és liberalizmus kifejezéseket.

A mai liberalizmus eszmerendszere ugyanis az angol és francia felvilágosodásban gyökerezik: John Locke, Montesquieu, John Stuart Mill, Adam Smith elveiben, tanaiban. Nevezetes liberálisok voltak még: Roosevelt, Benjamin Franklin, nálunk: Kossuth Lajos a reformkorban és Kis János a rendszerváltáskor.

libertas_1.jpg

A liberalizmus középpontjában az egyén szabadsága, a magántulajdon szentsége és sérthetetlensége, és mindkettő érdekében az állam korlátozása áll.  John Locke az általános jogegyenlőség eszméjét hangsúlyozta, és kezdettől fogva a legfontosabb követelései közé tartoztak az alapvető polgári jogok mint az egyesülési-, gyülekezési-, vélemény- és sajtószabadság, és a szabad költözködés joga, valamint ezekkel együtt a szellemi alapjogok, mint: lelkiismereti és a szabad vallás gyakorlásának szabadsága is bevonultak a modern alkotmányba. [LINK] Gazdasági szabadságjogok: magántulajdon szabadsága és sérthetetlensége, a vállalkozás és iparűzés szabadsága, a szerződés szabadság eredetileg szintén liberális követelések voltak.

A liberalizmus a 3 politikai alap-ideológia egyike a konzervativizmus és szocializmus mellett, így meghatározó eszmerendszer a XX - XXI. században. Bár Közép-Európában és így hazánkban nem tudott gyökeret verni - az autoriter rendszerek (pl Horthy-kor) és diktatúrák (pl Szálasi, Rákosi, Kádár) túlsúlya miatt - a világ szinte minden pontján bizonyítani tudott.

2019 júniusáig az Európai Unióban a liberálisoknak 69 képviselője volt 22 országból, így ez a negyedik legnagyobb frakciót alkották. Nevük: Alliance of Liberals and Democrats for Europe, röviditve ALDE volt. Később, 2019 június 20-án megszületett a Renew Europe (Újítsuk meg Európát) az ALDE csoport utódjaként. A 2024-es uniós választások után a liberálisok az ötödik legnagyobb párt lettek a EP-ben 77 képviselővel.

Európai Parlament 2024-2029 (720 fő):

  1. Európai Néppárt (EPP): 188
  2. Szocialisták és Demokraták (S&D): 136
  3. Patrióták, Orbánék (PfE): 84
  4. Európai Konzervatívok (ECR): 78
  5. Renew EU (liberálisok): 77
  6. Zöldek (Greens/EFA): 53
  7. Baloldal (GUE/NGL): 46
  8. Szuverének: 25
  9. Frakció nélküliek: 33

Az unióban jelenleg hat liberális vezetésű kormány van: Dániában, Észtországban, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban és Szlovéniában. 

libertárius vagy libertariánus nézetrendszer szerint az egyéni jólétet, boldogságot és a társadalmi harmóniát legjobban a lehető legnagyobb személyes szabadság szolgálja. E filozófiát libertariánizmusnak, vagy klasszikus liberalizmusnak nevezzük, megkülönböztetve a mára eredeti értelmét már nagyrészt elvesztett liberalizmustól." [LINK]

Az egyéni törekvések és a közérdek között az összhangot a politikában a liberális demokrácia teremti meg. Teljes mellőzésével lehetetlen valódi demokráciát fenntartani.

Ubi dubium ibi libertas

libertas_allec.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://libertas.blog.hu/api/trackback/id/tr7118410243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása